Folyt a fény.
Meg a nem léted asszimetriája.
A joghurtod vagyok mit megkezdesz.
Üresen nyálas kanaladat benne felejted .
Tudom önmagamat ismételem.
Mint a piros autód kereke melyben annyiszor ültem.
Hiperkarmát hallgattunk és én most is azt teszem.
Ilyenkor érzem a kókusz illatát.
Amit magadra kensz.
Meg rám mikor épp bévülről szeretsz.
Nem sok minden ez részedről.
De nekem azt hiszem épp elég.
Hisz ettől leszek épp oly szentimentálé.
Remélem érthető volt mikor egyszer véletlenül azt mondtam szeretlek.
Bár szerintem megsem halottad.Meg nem is volt az annyira véletlen.
Csak lennél enyém. De nem nem,inkább mégse.
Mert jól tudod annyira birlak és én meg jól tudom h most szeretleket illet volna mondanom.
De minden kimondott mondatom attól fél h te nem szeretsz.
