Őszi memoár

Kora tavasz volt akkor
Épp hogy elkezdtek
énekelni a madarak
nem törtem poharat
csak magamat
hogy megfeleljek
késő volt már
akkor
mikor sirva
átléptünk a nyárba
és a nagy meleggel együtt
belőlem is patakok folytak
de te semmit sem láttál
csak azt hogy távolodom.
mert ahogy az őszi
szelekkel a nyarat
úgy téged is
elengedtelek.

2016.10.13

Hal a vízben

Elvagyok mondom magamban,
Csak a derekam ne fájna,
Meg a lábam ne fázna.
De hát feltételes mód mind a kettő
és én ma este úgy is összevérzem a lepedőt.

Kastély kéne meg herceg
és hableányokkal úsznék a kád kellemetlen langyos vizében

milyen szép

La vie en rose szól
dohány füst száll fel tekeregve
a lelkem el veszik benne
ez a gyenge szál tart engem ide.

Minden olyan csendes,
csak a sercegegő hamu a pohár vizben
az eggyetlen ami zajt ad.
meg ez a szerelmes dal.

Elveszve hallgatom mind kettőt a takarómból.

ez csak ennyi.

Ragad a hajnal süpped a beton.
Meleg levegő.
Ki be járkálsz,bennem,mint légy a nyitott ablakon.
Nem csukom be magam előtted.Átjáróház vagyok.
Hát hallod e te bolond ahogy ereimben lüktet a vér.
Hiába reppensz ki mindig,tudom vissza térsz.
Mert vonzuk egymást mint néhet a méz.

Ma egy egész hullámzó tenger van a hajmban.
Füleimben visszhang ként szól hangod
ahogy azt mondod:
Én ebből nem akartam semmit kihozni.

Remélem még egy hónap múlva
ha hajszálat találsz párnádon
én jutok majd eszedbe.